Hertelendy József
1833. május 23. - 1891. augusztus 31.
Torontál vármegye főispánja
Főrendházi tag, aranysarkantyús vitéz, született Bocsáron (Torontál vármegye) 1833. május 23. meghalt Marillafürdőben 1891. augusztus 31. A jogot Budapesten elvégezvén, a magyar-óvári, majd hohenheimi gazdasági akadémiát látogatta, 1861. Nagy-Kikinda szolgabírójává választották, de nem akarván provizórium alatt szolgálni, ugyanazon év novemberében az egész tisztikarral együtt leköszönt. , Torontál vármegye alispánja. 1874-ben Torontál vármegye főispánjává nevezték ki. 1876-tól 1877-ig a délvidéki árvíz alkalmával teljes hatalmú kormánybiztos volt. 1878-ban Versecz szabályozási társaság kormánybiztosa lett. Főrendiházba az első kinevezett tagok közt került be. Róla nevezték el Hertelendyfalvát.
József, sz Bocsár, 1833. május 25. Tanulmányait a szülői háznál, mint magántanuló kezdte, majd a budapesti egyetemen folytatta. Szülei a közhivatali pályára nevelték, hogy ott használjon hazájának, hol ősei már egy évszázad óta tündököltek. Ezt a tervet azonban az 1848-as események után bekövetkezett abszolutisztikus korszak meghiúsította. 1854-ben kiment külföldre és elvégezte a hohenheimi Gazdasági és Erdészeti Akadémiát, hol oklevelet is kapott. Ifjú szívét azonban a honvágy haza vonzotta, 1855-ben hazajött s a magyaróvári Gazdasági Akadémiát látogatta. A következő évben megnősült.
Alapos képzettsége és széleskörű ismeretei csakhamar köztudomásúvá váltak, amiértis 1857-ben a Felső-torontáli Ármentesítő Társulat elnökévé választotta. Bocsáron élt és nem csak ennek kezelésével foglalkozott, hanem az Ármentesítő Társulat ügyeit is kiváló szakismerettel és tapintattal vezette. Midőn a politikai viszonyok 1860-ban megváltoztak, ő is a tett mezejére lépett és a politikai életben kezdett szerepelni. Alig néhány hónap múlva kiváló tehetsége és minden téren észlelt tapintatossága révén annyira ismert alakká lett, hogy 1861. február 04-én nagy lelkesedéssel Nagykikinda járás szolgabírójává választották. Ezen hivatalát a provisorium bekövetkeztéig viselte, mikoris a megye alkotmányos tisztikarával együtt lemondott. Az ideiglenes kormány mindent megtett, hogy őt megnyerje, sőt annyira óhajtotta volna megtartani a nyilvános szolgálatnak, hogy egyéb kecsegtető ígéretek mellett az első alispáni állással is megkínálták, melyet azonban ő visszautasított.
Visszavonult Bocsárra, hol 1846-ig gazdálkodott. Ekkor eladta apjától örökölt birtokait gróf Pállfy Gézának, ő maga pedig családjával együtt Budapestre költözött, hol minden idejét a tanulásnak és a tudományoknak szentelte és közben kitűnő eredménnyel ügyvédi oklevelet szerzett. A birtokot a kastéllyal Pálffy aztán árverésen eladta Bayer Gyula szentmiklósi gyertyagyárosnak. Mindkettőnek jelenlegi tulajdonosa Bayer Alajos. Hertelendy Gyulától örökölt 120 holdat, melyet haláláig megtartott.
József azonban határozott foglalkozás nélkül nem tudott meglenni. 1864-ben a Pozsonyban megalakult Magyar Biztosító Társulat bánáti vezérügynökségét vállalja el, melyben nagy előszeretettel dolgozott, itt is bebizonyítva, hogy egyetemes képzettséggel, bírva tehetségét, minden nemes és hasznos téren kész és képes érvényesülni.
Az alkotmányos korszak beálltával 1867. május 09-én nagy-nagy lelkesedéssel megválasztották a törökkanizsai járás bánátkomlósi kerületének főszolgabírójává. Négy évig volt e járás főbírája s ezen idő alatt olyan eredményeket ért el, hogy a lakosság benne nem csak az erélyes vezetőt, hanem a nemes lelkű támogatót és önzetlen emberbarátot tisztelte és szerette. Nálánál nemesebb érzésű és gondolkozású embert alig lehet elképzelni. Egy választás alkalmával jelentették neki, hogy a nép a kirendelt katonaság lovait kővel dobálja. Kiment közibük – még egy pálcza sem volt a kezében -, és egyszerre csend lett, a nép pedig ahol érte ruháit csókolta.
Midőn 1871-ben a törvényszékeket szervezték, József miniszteri biztosi minőségben a nagykikindai törvényszék és a hozzá tartozó öt járásbíróság szervezésével bízzák meg és ugyanezen év szeptember 20-án a nagykikindai törvényszék elnöke lett.
1874. január 19-én a király Torontál megye főispánjává nevezte ki. Ezen méltóságába, február 2-án tartott rendkívüli közgyűlésen iktatták be. Este fáklyás menetet és a színházban díszelőadást rendeztek tiszteletére, ezután pedig a kaszinóban ünnepelték nemzetiségekre való tekintet nélkül. Az egész vármegye örömmámorban úszott, mert eddigi szerepléseiből is jól ismerték kiváló tehetségeit és tőle várták a rend és nyugalom helyreállítását a vármegyében. Hivatalba lépése után nyomban hozzáfogott, hogy a fejetlen közigazgatást rendezze, a zilált anyagi viszonyokat egyensúlyba állítsa és a pártokra szakadt lakosságot egyesítse. 1875-ben a nagykikindai kiváltságolt kerület főkapitányává neveztetett ki s ezt a hivatalt a kerületnek – az 1876. évi XXXIII. t.o. alapján történt – Torontál megyébe való bekebelezéséig viselte. Hogy ezt a nagykikindai vérmes nemzetiségek között simán és a magyar állameszme teljes diadalával sikerült keresztülvinni, az József megfontolt erélyes és nyugodt önuralmának volt köszönhető. Az 1876 – 1877. évi nagy árvizek alakalmával teljes hatalmú kormánybiztos volt és fáradhatatlan tetterejének, valamint kitartó munkásságának volt köszönhető, hogy jelentékeny termékeny területeket sikerült megmenteni.
1877. őszén egyhangú kérelemre kinevezték Felső-Torontál Ármentesítő és Belvízszabályzó Társulat kormánybiztosává. Ezen hivatalát haláláig viselte. 1878-ban Versecz város kormánybiztosa lett. Négy évig töltötte be itt hivatalát, mely idő alatt ritka tapintatossággal intézte a város bonyolult ügyeit és kényes kérdéseit. Széleskörű tevékenysége legfelsőbb helyen is méltánylásra talált, amennyiben 1875-ben Őfelsége a Szent István-rend Kiskeresztjével tüntette ki. Midőn a szegedi árvíz (1879. március 12.) után a szerencsétlen lakosság Torontálba menekült, őt bízta meg a kormány a nép elhelyezésével és élelmezésével.
A vármegye visszaállításának 100. évfordulóját 1879. szeptember 20-án és következő napjain ünnepelte meg Torontál közönsége. Ezen ünnepélyek negyedik napján (szeptember 23.) tartott közgyűlésen a vármegyeház nagytermében leleplezték arczképét, melyet érdemei elismeréséül Pallik Bélával festetett meg a vármegye közönsége. Ez alakalommal Várady Mihály törvényszéki elnök tartott üdvözlő és méltató beszédet. Poroszkay Béla főügyész felolvasta Lauka Gusztávnak erre az alkalomra irt, a főispánt dicsőítő – itt következő – ódáját.
Hertelendy József arczképének benutató ünnepélyére
1879. szeptenber 23.
Ünnepély, érdemrend, díszjelvény, koszorú,
Bárminő hatalom s kegy adatnak,
Hogyha nem az érdem dicsfénye emeli,
Hitvány játékszerek, s üres zaj maradnak,
Fényt és dicsőséget csak az nyer általok,
Akinek érdeme magában is ragyog!
Mert ami igazán nagy, nemes s magasztos,
Azt nem kell a hírnév szárnyára emelni,
Az elismerést a nemesb lelkeknek
Kitüntetés nélkül is meg fogja nyerni,
S ha nem gyújtanak is világot nevének,
Érdemei őrzik azt meg a jövőnek.
Amidőn Torontál a kétszer nemesnek,
Arczképében állít maradó emléket,
Aki e megyétől szeretve s tisztelve,
Üli meg méltón a főispáni széket: -
Két emléket emel! Egyiket magának,
Másikat a haza hű s derék fiának.
Magának! Mert érdem, hogyha az érdemesek,
Elismerést juttat a hála s kegyelet,
És nem szolga -, hanem erős szabad lelkek
Önzetlen vonzalma, rendeznek ünnepet.
Ünnepet – amelynek legragyogóbb fénye:
Egy küzdelmes pálya üdvös eredménye.
Mi tudjuk mindannyian, akik Őt ismerjük,
Hogy e kitüntetés oly férfinak jutott,
Aki mikor a hon s nép érdekét védte,
Soha sem engedett, soha sem alkudott.
És minden örömét csak abban találta,
Ha honát s megyéjét sikerrel szolgálta.
Idők nyomán, ha a jövő nemzedék
Szemeit kérdőn az arczképre emeli,
A gondosan s híven megőrzött hagyomány,
Míg az arczkép fenn áll, mindig ezt feleli
Ez Ő! Hertelendy! A jóság, szeretet,
Hazafiság, munka, értelem, becsület!
Főispánsága alatt 1882-ben bukovinai csángókat hívtak vissza őshazájukba és sikerült a pancsovai járásban két helyiséget a letelepítés által létesíteni. Az egyik 1883. július 21-én József tiszteletére Hertelendyfalvánakii nevezték el. 1885-ben őfelsége örökös főrendiházi tagnak nevezte ki. A vármegyei közösségének efeletti örömének, szeretetének, az őszi közgyűlésen Dániel János bizottsági tag adott hangot. Az úgynevezett Überland földek megváltásával és rendezésével a kormány 1887-ben - kormánybiztosi minőségben - Józsefet bízta meg.
Emlékét Hölzl Lőrinc zeneszerző egy indulóval örökítette meg.
A főispáni méltóságot közel tizennyolc éven át, élete végéig viselte. A halál a vadregényes Marillatvölgyben 1891. augusztus 31-én vetett véget tevékeny életének.
Elhunytával nagy gyász szakadt a vármegyére, mert nevéhez úgyszólván a vármegye fejlődésének fénykora fűződik. A törvényhatóság a vármegye halottjának tekintette őt és holttestét Marilla-völgyből hazahozatva, a gyászkárpittal bevont székház dísztermében helyezte ravatalra. A beszentelést és az egyházi szertartást Dessewffy Sándor csanádi püspök végezte fényes segédlettel. A ravatalra és körülötte közel kétszáz koszorú volt elhelyezve és a temetésen a szomszéd törvényhatóságok, egyesületek és társulatok képviselői s a megye közönségének ezrei voltak jelen. A holttest beszentelése először a megyeháza parkjában történt, innen a helybeli plébániatemplomba vitetvén újbóli beszentelés után a gyászmenet a vasúti állomásig vonult, melyet Mihalovits Ödön árvaszéki elnök nyitott meg a vármegye gyászfátyollal bevont ősi zászlajával. Utána a keresztet Bakalovits Ágoston központi főszolgabíró, kitüntetéseit pedig dr. Feilitzscoh Berthold aljegyző vitte. A koporsót Kéler Ákos, tb. Főügyész, Hegedűs Miklós és Botka Béla főszolgabírák, Kajtár Jenő ülnök, Reiter Oszkár, Keresztes Aladár és Zsíros Imre alszámvevők, Horváth Zsigmond tb. Főszolgabíró, Tullics György, Kálmán Imre szolgabírók, Bartófy István és dr. Hauser Károly joggyakornokok vitték felváltva, majd a gyászoló közönség beláthatatlan sora következett. A hamvakat Bocsárra szállították, s ott helyezték örök nyugalomra a családi sírboltban nagynevű ősei mellé. Szeptember 14-én a vármegye rendkívüli közgyűlést tartott, melyen az elhunyt érdemeit jegyzőkönyvbe foglalták és elhatározták, hogy az általa kezdeményezett nagybecskereki kórházat „József Közkórháznak” fogják elnevezni, ami 1895. november 24-én a kórház megnyitásakor meg is történt. Elhunytát az egész vármegye közönsége siratta, mert bölcsessége, a közigazgatás minden ágában való jártassága, férfiúi egyenessége, tapintatossága, mérséklete és nemes szíve oly eredményesen kormányozták a megyét, hogy vezetése alatt az a boldogság és megelégedés magaslatára emelkedett.
Krassó-Szörény vármegyének is kinevezett főispánja volt.
Felesége Dávodi és Nemesvidéki Bakó Zaida született Istvándi, 1828.június 19. meghalt Bocsár 1908. február 10. (Bakó Farkas 1799-1871 és Balaskó Mária leánya) Házasságot kötöttek Nagykikinda, 1856. augusztus 11.- Gyermekeik:
Lauka Gusztáv:
Helyismereti munka a vajdasági könyvtárakban. Kunkin Zsuzsanna:Városi Könyvtár, Szabadka, „... A cirill betűs Zavičajac (magyar megfelelője talán a Szülőföld lehetne) fönt említett kettős számában van egy nagyon fontos írás, melyre fel kellene figyelnie nemcsak a helyismereti kutatásnak, hanem az egyetemes magyar irodalomtörténetnek és bibliográfiának, sőt a hungarikákat begyűjtő könyvtárosoknak is az Országos Széchényi Könyvtárból. Németh Ferenc Újvidéken élő újságíró cikkéről van szó, akinek tudományosan is megalapozott cikkei és könyvei nagy értéket jelentenek. Az a bohém Lauka címen tette közzé azoknak a kutatásainak az eredményeit, melyek Petőfi barátjáról, Lauka Gusztávról, Kossuth főfutárjáról szólnak, arról a koszorús költőről, aki annak idején Szendrei Júliát bemutatta Petőfinek. Lauka húsz évig élt Nagybecskereken, és a Torontál című lapnak dolgozott. Levéltáros, szerkesztő, költő, tiszteletbeli főjegyző, a Ferenc József-rend lovagja volt. Német Ferenc helyesbíti az irodalomtörténetet, és cikkében ezt írja: "Lauka nem 1882-ben kezdett közölni a Torontálban: 1879. szeptember 25-én jelent meg ott verse Hertelendy József arcképének leleplezési ünnepélyére. Egy másik érdekesség: Lauka nem 1882-ben járt először a Bega menti városban. Jekelfalussy és Hilóczky osztálytanácsossal már 1880. április 15-én megfordult Becskereken hivatalos kiküldetésben az új megyeház építése tárgyában. S végül a témára térve - írja Németh Ferenc - egy sajtótörténeti csemege: nem a Torontál volt az egyedüli lap, melyet Lauka Becskereken szerkesztett. 1882 júliusában az ő szerkesztésében jelent meg a Pillangó című alkalmi lap. Ezt a tényt ezideig a helytörténészek sem tartották számon, és a sajtótörténet sem tudott róla." Németh további új bibliográfiai adattal szolgál kiegészítve Szinnyeit és Petriket három ismeretlen, Laukával kapcsolatos nagybecskereki bibliográfiai adattal. Az első egy Őszirózsák című verseskötet (Nagybecskerek, 1889), a másik Lauka írása a Nagybecskereki sakk-almanachban (1896) és egy írás, melyet a Gutenberg című alkalmi lapban közölt (Nagybecskerek, 1900). ...”